Találatok - Microsoft
A mai napra egy kicsit technikaibb dologgal készültem. Tegnap adtam le egy féléves feladatot, melyet a „Szoftverfejlesztés elosztott és párhuzamos környezetben” című tárgyamhoz kapcsolódóan készítettem. A feladat a tárgy nevéből adódóan valamilyen párhuzamosítást megvalósító program elkészítése volt. Az én elkészült munkám konkrétan a LINQ-val, PLINQ-val és egy saját thread pool megvalósításával foglalkozott, és úgy gondoltam megosztanék némi tapasztalatot a témában.
Kicsit meglepődtem, mikor egy egyetemi ismerőssel beszélgetve kiderült, hogy ő még nem hallott a LINQ-ról. Persze az embernek könnyen tűnhet természetesnek olyan dolog, amivel napi szinten találkozik, dolgozik. Szóval úgy döntöttem, egy rövid LINQ bemutatással kezdek, hátha többen vannak még, akik nem tudják mi is ez tulajdonképpen.
Tovább »
Sok idő eltelt legutóbbi írásom óta, de nem telt eseménytelenül időszak. Nézzük mi is történt az elmúlt, kicsivel több, mint egy hónapban:
- Útjára indult R'bert Bob felújított weboldala, mely komoly fejlesztéseken ment keresztül, bár külsőre ez nem annyira szembeötlő.
- Hosszú idő után elérhető az az oldal is, melyet szakdolgozatom keretében készítettem a Microsoft Kompetencia Központ részére. Kicsit lassan sikerült legyőzni a technikai problémákat, de végül útjára indult. A tartalom még kissé szegényes, de idővel biztosan kiteljesedik majd.
- Elkezdtem a
Portfólió Projektek oldal frissítését. Az imént említett MS oldal még nem található meg rajta, de azért érdemes lehet megnézni.
- Végül pedig megemlíteném, hogy a Microsoft minősítésemet sikerült 2.0-ás webfejlesztőről először 3.5-ösre, majd 4.0-ásra fejleszteni. Jelenleg ez az elérhető legmagasabb verzió.
Tovább »
Ígéretemhez híven nem álltam meg az MCP vizsgák teljesítésével. Tegnap sikeresen abszolváltam a 70-547-es (Designing and Developing Web-Based Applications by Using the Microsoft.NET Framework) vizsgát.
A legújabb minősítésem logója:

Tovább »
Február 8-án volt a Biztonságos Internet napja. Ennek kapcsán találtam két cikket, melyet érdemes megemlíteni.
Az index-en biztonsági tanácsokat kaphatunk csevegéshez és a közösségi oldalak használatához, valamint az internetes oldalakon használt jelszavaink kezeléséhez. A cikk itt található:
http://index.hu/tech/2011/02/08/gyakorlati_tanacsok_biztonsagos_internetezeshez/
Az ipon-on pedig a Microsoft által készített, a felhasználók szokásait vizsgáló érdekes felméréseket böngészhetünk:
http://ipon.hu/hir/microsoft_a_biztonsagos_internet_napja/15789
Jó olvasgatást és biztonságos böngészést!
Tovább »
Az új munkahelyemen eltöltött első 3 hónap alatt szerzett tapasztalatokból osztanék meg most kettőt, talán megspórol valakinek némi időt és kellemetlenséget.
Az egyik egy érdekes jelenség, mely nálam Windows XP SP3-as operációs rendszer alatt jelentkezett a Visual Studio 2010-zel. Ahányszor zároltam a gépemet, majd feloldottam a Visual Studio mindig lefagyott.
A másik pedig egy kissé hiányosan megfogalmazott StyleCop Check-in Policy hiba volt, ami némi időt igényelt, hogy megfejtsük, végül a kollégámnak volt egy jó ötlete.
Ha érdekelnek a részletek, kattints a tovább gombra!
Tovább »